02 jún

Vegyünk fel őstehetségeket!

Flekk Marketing

A legmegfelelőbb alkalmazottak megtalálása nehéz feladat, nekünk mégis meg kell próbálkoznunk vele.

Ehhez bizonyos mértékben a megérzéseinkre kell hagyatkoznunk. Biztosan mindenki ismer olyan vezetőt, akiben megvan ez a képesség, ők azok akik ügyes és hozzáértő alkalmazottakal veszik körül magukat, majd várják az eredményeket. Az ehhez szükséges képesség könnyen fejleszthető, de erről majd egy másik részben.

Egyértelmű előzetes elképzelésekkel kell rendelkeznünk arra nézve, hogy kit keresünk az adott állásra. Tegyük fel hogy boltvezetőt keresünk. Tehát tudjuk, hogy mire van szükségünk. De azt még nem tudjuk, hogy kire. Legyen csapatjátékos? Legyen önálló jellem? Értsen a marketinghez? Legyen empatikus? Legyen excelguru?

Ha nem csak azon gondolkodunk, hogy mit keresünk, hanem, azt is hogy kit, akkor hamarosan olyan vezetőkké válhatunk, akik ösztönösen a megfelelő emberre gondolnak még a kiválasztási folyamat előtt.

Fontos, hogy a kiválasztási folyamat során a kompetenciák mellett a személyiséget is szűrjük. Vegünk fel pozitív szemléletű őstehetségeket, akik a szakma szerelmesei, akik mindent megtesznek az adott témáért, akik később fekszenek mint mi és akik korábban kelnek.

Ők előbb utóbb a fejünkre nőnek, vagy továbbálnak, de amíg a kezünk alatt ügyködnek, a mi részlegünk/vállalkozásunk tündököl.

 

Flekk Marketing

Ajánlatkérés itt

01 febr

Nanoinfluencerek felemelkedése 1.0

Melyik influencer csoporttal érhetsz el eredményeket a vállalkozásodban?

Nanoinfluencerek 100+ követő

Mikroinfluencerek 1000+ követő

Makroinfluencerek 10.000+ követő

Megainfluencerek 100.000+ követő

Mikro-Makro-Megainfluencerkedés témája már eléggé széttépázott, ezért beszéljünk inkább a “nanopiacról”

Partnereink már nanoszintű felhasználókkal is eredményes megállapodásokat kötnek, mellyel szép fejlődést produkálnak. Ezeknek a megállapodásoknak szinte nincs is ára. Egy nanoinfluencer örül egy belépőjegynek, terméknek, elkötelezett követői valódiak, számukra a tartalmat megosztó ismerős abszolút hiteles. 

Beszélhetünk saját belső influenceredről is, aki valós szószóló egy adott témában, kinek a véleménye fontos, könnyen dolgoztok és hozzátok az eredményeket együtt.

Egyik kedvencünk, a  nanoinfluencer kiválasztásának témája. Tehát ha felmerült Benned belső influencer, akár saját munkatársad, vagy saját magad vállalati influencerré avanzsálása, mindenképp keress meg minket! Csomagjaink plusz felár nélkül tartalmazzák a nanoinfluencered kiválasztását és képzését. 

Kapcsolatfelvételért kattints ide.

Csomagjaink plusz felár nélkül tartalmazzák a nanoinfluencered kiválasztását és képzését.
21 jan

KATA – Avagy, ha most nem, akkor soha nem vállalkozol

Idén még vonzóbb lesz a KATA!

Tudtátok, hogy törvény szerint 2019-től 8 millió forintról 12 millió forintra emelkedik a katás vállalkozások áfamentessége?

Ezzel a húzással az alanyi áfamentesség értékhatára megegyezik majd, a kata választhatóságának értékhatárával.

A korábbi egyszerűség fokozódik. Több kisvállalkozókat támogató ügynökség épül erre a szegmensre, mint valaha. Elérhetővé váltak online videóanyagok, az alapításról, adóbevallásról, szünetelteteésről …pár ezer forintért. Cserébe olyan mérhető tudást kap a leendő katás az üzemelés terén, amivel több hónapnyi önképzést spórol meg. 

Korábbi kkv szektor marketingjét támogató ügynökségek közül néhányan is katás vállalkozóként üzemelnek. Ha kis webshop-ban, szolgáltatásban gondolkozol a legjobb megoldás Neked is. Marketing segítségért kattints ide.

Járulékok: Havi 4 órában 25 ezer (ez nem számít bele a nyugdíjba) , 8 órában 50 ezer Ft (ez már beleszámít a nyugdíjba) továbbá beszélhetünk 75 ezres járulékról is. 

Hab a tortán, hogy a diákoknak 50 helyett 25 ezer forint adót kell fizetniük akkor is, ha 25 éves korukig passziváltatnak.

Ha szeretnétek KATA-s cikksorozatot, jelezzétek bármilyeik plattformon és hozzuk is!

KATA – Avagy, ha most nem, akkor soha nem vállalkozol